- Megjelent: 2021. december 09.
Tisztelt Tagtársunk!
Kedves Kolléga!
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Gabos György 2021. november 9.-én életének 97. évében elhunyt.
Budapesten született 1924-ben. Általános mérnöki diplomát kapott a Budapesti Műegyetemen 1950-ben. A Műegyetem Geodéziai Tanszékén demonstrátor, majd tanársegéd. Részt vett a Tanszék oktató, kutató és gyakorlati mérési munkáiban. Munkahely változtatás után 10 évig vezetett terep-mérő gyakorlatokat a Tanszéken.
1950-től 1986-ig a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalatnál dolgozott. Mérnök-tervező, osztályvezető, majd 1957-től 1986-ig az 1200 fős Vállalat igazgatója volt. Tervezőként több száz talajmechanikai szakvéleményt készített épületekkel, épületkárokkal, csúszásokkal és ipartelepek tervezésével kapcsolatban. Részt vett a Vállalat kutató, tervező munkáiban és irányította a Vállalat geodéziai, geotechnikai, vegyészeti , mérnökgeológiai és környezetvédelmi részlegeit.
1968-ban egyetemi doktorátust szerzett geotechnikai témakörben.
Személyes megbízottja volt a magyarországi felszínmozgások, beomlással fenyegető pincék, partfalak vizsgálatának és irányította helyreállításuk tervezését.
Részt vett a Vállalat németországi, algériai, iraki exportmunkáiban.
Irányítása alatt lett az FTV országos hatáskörű, neves mérnöki előtervező szervezet.
1972-től 2008-ig az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán talajmechanikát, alapozást és környezetvédelmet tanított főiskolai tanárkánt. 130 műszaki jellegű szakcikke, kb. 15 főiskolai jegyzete jelent meg.
12 évig volt az akkor 10000 tagú Építőipari Tudományos Egyesület nevű társadalmi mérnökegyesület főtitkára, illetve alelnöke.
Igazságügyi mérnök szakértőként közel 40 évig geotechnikai és környezetvédelmi szakvéleményeket készített.
Több szakmai, oktatási és állami kitüntetés birtokosa.
„Gyuri bácsi” – ahogy ő szerette hogy szólítják – utolsó éveiben is aktívan részt vett a szakma és volt Vállalata az FTV életében. 2020-ban az Társaság alapításának 70. évfordulója alkalmából tartott előadás anyagát emlékeivel és tudásával gazdagította. Sajnos személyes részvételét a pandémia megakadályozta, de lélekben velünk volt. Hosszú éveken át tartó aktív munkájának és publikációinak köszönhetően több generáció nőtt fel keze alatt. Kiemelkedő jellemével példakép lehet sokunk számára.
Köszönjük sok éves támogatását és szakmai munkáját, mely hiányozni fog mindnyájunk számára. Nyugodj békében Gyuri bácsi!